Matrac ágy párna

ADA

A múltból tanulni és egy sikeres jövőben hinni

ADA Anger a hatvanas évekbenHa az ember tisztábna van vele, hogy honnan jött, azt is tudja, merre tart. 1955-ben kezdte el a Derler család, a stájerországi Angerben lévő kis kötélgyártó műhelyében az első matracok gyártását. Ebből a szerény kezdetből emlkedett ki végül az Első Stajerországi Matracgyár. Mára az ADA Európa egyik legjelentősebb bútorgyárává vált. Itt fonódik össze a kézimunka komuter irányította gyártási eljárással. Lelkes dolgozóink pontod és gondos munkával állítják elő ágyainkat, matracainkat, valamint kárpítozott bútorainkat. Termékeink különleges min ősége, variálhatósága és gazdag választéka nemzetközin téren is ismetré tette az ADA márkát. Minden gazdasági döntés mérlegelésében az ember áll a középpontban.

Életteret alkotni öszhangban a termlészettel

ADA Anger napjainkbanA személyes élettér megtervezése folyamán már régen nem csak a bútorok formály és kinézete a mérvadó. Az egész világ kapcsolatokból áll - így bútorainkhoz is kötődünk. Mi mindezzel tisztában vagyunk és ezért fontos számunkra, hogy az Ön életterét a természet adta legértékesebb alapanyagokkal rendezzük be. Emiatt egyedi az ADA minden egyes bútordarabja. Hogy fa, bőr, vagy viasz - először meg kell értenünk környezetünket, hogy természetkímélő gyártás során a belőle nyertr anyagokat a legjobb termékek készítésére tudjuk fekhasználni. Kreatív, energiával telített, mégis szolíd és hamisítatlan mint maga a természet, ilyennek fogja találni bútorainkat is

Gondos munkával alkotni

ADA - Káritozott bútorok - Ágyak - MatracokEgyik erősségünk bölcsője a magas gyártási fokozat - a saját fűrésműhelytől kezdve, a szivacs konfekción keresztül, egészen a csomagolásig. A munkálatok szinte teljes egészét a vállalat maga végzi. A szükséges anyagokat régi és megbízható, tulnyomó részben osztrák, német és olasz partnerek biztosítják. Többek között ez garantálja bútoraink kítűnő minőségét. A modern technológia felhasználása mellet azonban, jól képzett szakembereink azok akik lelkiismeretes munkájukkal a gyártási folyamtot maghatározzák. Bútoraink formai és működébeli sokrétűsége kihavást jelent számunkra, nem beszélve a párnás bútorok forgalmának újraformálásáról.

Alapvető a minőség

ADA - Káritozott bútorok - Ágyak - MatracokLegfontosabb számunkra vásárlóink elégedettsége. A minőség folyamatos ellenőrzése, a gyártási folyamat javítása, valamint termékeink sorozatbeli gazdagsága mind e célt szolgálja. Ezek vállalatunk téveszthetetlen lejjem vonalásai, melyek biztosítják helyünket az új kiviteli országokban. Bútoraink alkotásásban és gyártásaában a legfontosabb helyen, az emberekre és környezetre való figyelem vezérel minket. Speciális technikát fejlesztettünk ki erre a célra és számos ADA termék tanúskodik a tudásunk folyamatos gyarapodásáról. Például a párnás bútorok terén szerzett széleskörű ismereteinket, egyedi bőrágyaink készítéséhez használjuk fel.

ADA - Káritozott bútorok - Ágyak - Matracok

Akciós kiszállítás:

matracok párnák ingyenes kiszállítással

Hírlevél feliratkozás:

Név:

Email:

Spamfilter: (írja be mennyi 9x2)

  
   -archive-   - leíratkozás -
 
Vásárlási utalvány:

A vásárlási utalvány nem csak matracok, ágyak, párnák vásárlására használható fel.
Ajándékozz vásárlási utalványt!
Részletekért keress bennünket ismert elérhetőségeinken.

Gyakori kulcsszavaink:

matrac ágy ágybetét linea natura bonell rugós bonellrugós gyerekágy zsákrugós hideghab kárpitozott ágyak ada ágykeret aloe vera párna memory foam biomatrac akció vákuum matracok kókusz egészségtámasz rétegelt gyerekmatrac naturtex párnák rugómentes matracok - szeged budapest győr miskolc debrecen pécs stb... online rendelés webshop alvás stúdió webáruház

Matrac Webáruház Valid CSS! Matrac Webáruház PR

Linkpartnerek:

· Klíma szeged
· Szépségszalon
· Energiatanusítvány
· Angol nyelviskola
· Webáruház linkgyujtemény
· Jasmine Trading

Amennyiben a bannercsere lenne szimpatikusabb, akkor kattints ide